Interjú Vitáris Ivánnal – Moszkva Kávézó

    Interjú Vitáris Ivánnal – Moszkva Kávézó

    SHARE
    Forrás: https://www.facebook.com/ivanandtheparazol/

    Az Ivan & The Parazol hatalmas koncertet nyomott le Tátrai Tiborral a nagyváradi Moszkva Kávézóban. Sikerült egy pár kérdés erejéig elcsalnunk Vitáris Ivánt, az együttes énekesét.

    Milyen volt számotokra a ma esti koncert?

    Szerintem fantasztikusan sikerült. Mi nem most játszottunk itt először, minden koncerten bebizonyosodott, hogy nagyon lelkes közönség van itt, akik a rock zenét valami olyasmi felfogásban fogadják, mint valamikor a 60-as években. Iszonyat hálás és velünk tartó közönség, aki figyel, minden pillanatban ott van. Úgyhogy emiatt szerintem nagyon jól sikerült, az meg különösen csodálatos volt, hogy a Tibusz (Tátrai Tibor) is eljött velünk és vállalta a nagyváradi és debreceni koncertet. Ez megkoronázta az eseményt, úgyhogy aki innen elment, az majd lehet mesélni fogja a leendő rokonainak, hogy ezen a koncerten ott volt. Én biztos mesélni fogom.

    Mi volt a legfurcsább, meglepőbb, felemelőbb vagy legfelháborítóbb koncertélményetek? 

    Lehet, hogy inkább jót mondanék, felháborító az sok volt, de most az ilyen alantas emberi reakciók szerintem említést sem érdemelnek. Az mindig van. Viszont az igazán szép és jó pillanatokból kevés. Ezt így osztja el az élet. Úgyhogy én azt emelném ki, amikor a Deep Purple-nek voltunk az előzenekara, Budapest Sportaréna, tán 2014. Ez egy gyerekkori álom volt nekem, meg talán a zenekar több tagjának is, mert tényleg ők az egyik legnagyobb ikon zenekarunk.

    Lejátszottuk a koncertet, marha jól sikerült, 12 000 ember, s dádádá dádádá… Lemegyünk a színpadról, bemegyünk az öltözőbe és kopognak az ajtón. Megjelenik Roger Glover, a Deep Purple basszusgitárosa, és elmondja nekünk, hogy mennyire kurva jó volt meg hogy milyen jó a zenekar. Nekem az tényleg olyan volt, hogy meglepő is, meg egy életre szóló élmény. Az az ember, meg az a zenekar, akik miatt kb. zenélni kezdtem, legitimizálta azt, amit csinálunk. Amikor a Made in Japan albumukat hallgattam, akkor nekem így lekapcsolták egy pillanatra a szoftvert meg a hardvert meg mindent. Valami olyan dolog fogalmazódott meg benne, amit mondjuk ilyen koncerteken érzek át aztán újra. Én valamilyen szinten azt akartam, hogy ez az érzés, amit azt hallgatva érzek, az legyen velem utána a színpadon.

    A 2020-as évre milyen terveitek vannak? Amit mondjuk elárulhattok már.

    TÍÍÍZ ÉVES LESZ A ZENEKAR! Úgyhogy annak lesznek mindenféle ünneplési formái. De erre inkább azt mondanám, hogy nem akarjuk nagyon arra fele húzni, hogy most IVAN AND THE PARAZOL 10, tudod, ilyen nagy X jel és akkor az körbe a városokban majd ki van plakátolva és aztán lesz majd egy koncert, nem tudom, év végén. Nem. Ez így el lesz szórva különböző projektekre, ami nekünk fontos, vagy amivel üzenni akarunk, vagy megköszönni a közönségünknek meg a minket támogató embereknek azt, hogy segítenek meg hallgatnak minket.
    Emellett meg egy új magyar dal jön januárban, aztán majd egy lemez is fogja követni. Ugye nekünk volt sok magyar dalunk, meg LP-t is adtunk ki, de nagylemezt még soha, úgyhogy azt majd most fogunk.

    Mesélj kicsit a két koncertről Tátrai Tiborral! Ugye az első Debrecenben volt, aztán jöttetek át Váradra. Miben különböztek? Milyen élményt nyújtottak? 

    Nem igazán hasonlítanám össze, mert ez olyan, mint amikor elmész egy házibuliba és egyszer ilyen, egyszer olyan. Vagy egy jó barátoddal találkozol, az egyik beszélgetés emiatt jó, a másik meg amiatt. Minden koncert meg minden ilyen esemény között szerintem óriási különbségek vannak. Pozitív értelemben.
    Szerintem itt az a lényeg, hogy mondjuk 200-300 ember, itt mondjuk 150 eljön élő zenére, azt végighallgatja, legyen az 1 óra, 2 óra. Megnézi az előzenekart, megveszi a jegyet és rock zenét hallgat. Ez szerintem egy kurva nagy dolog manapság, úgy amblokk a világon, meg bárhol valójában. A holdon akár, vagy nem tudom. Én örülök, hogy ennek a zenének még mindig van létjogosultsága, és hogy az emberek még mindig azt várják tőle, amit akkor kaptak, amikor ezt kitalálták az olyan emberek, mint a Tibusz is. Akik ugye a hőskorszakban tolták a szekerét ennek a dolognak, a sárban. Úgyhogy én ennek örülök a legjobban, hogy eljövünk, beülünk egy buszba, lejövünk egy ilyen koncertre, felpakoljuk a nem tudom hány szász kilónyi cuccot és akkor utána mintha feltennénk ezt az emlegetett Made in Japan lemezt. Egyszercsak egy gyorsvonat így átdübörög mindenkin, és mindenki fel akar rá szállni. Szerintem ez a legszebb benne.