A Homo Phis tragédiája, avagy az ember bezártságában is alkot

    A Homo Phis tragédiája, avagy az ember bezártságában is alkot

    SHARE

    Evolúciós lépcsőfoklépés: a Homo Phis a homonidák legújabb faja, az otthoni irodák sziszifuszi hőse. Ahogy minden embernek, a Homo Phisnek is küzdve kell küzdenie és bízva kell bíznia, hogy kijuthat a világjárvány előidézte bezártságból, a karantén egzisztenciális válságából. Azonban ez az emberi tragédia inkább egy új lehetőség a világ adott rendjének átértelmezésére és belső, gondolati rendezésre.

     

    A Sziklak Galéria már tavaly is lakáskiállítást szervezett Kisüttük címen, ami szintén egy közös, saját örömből és örömre szervezett, képző- és minden más művészetet felölelő alkotópályázat volt kisüttük hívószóra. A mostani tárlat azonban nem csak hagyományteremtés céljából jött létre. Egy új koncepciót is elénk tár Iszlai Gáspár, Miklós Ádám és Vatány Szabolcs. A kiállítás az izoláció nehézségeit, ennek feldolgozási lehetőségeit járja körül. Megállapítja, hogy az ember társas és társasági lény. A jelen helyzet megnövesztette emberközi távolságot ezért kizárólag fizikális, materiális távlatként igyekszik láttatni, nem a végső elszakadás képeként. A Homo Phis elhatárolódására, világ(járvány)ba vetettségére reflektálnak az alkotók, különböző perspektívából láttatva a bezártság helyzetét. „VR the World, VR the Children”, mondják, kerüljünk beljebb.

    Átlátogatunk tehát a Sziklak lakóihoz. A „projektleírások kedves magyar női hangja” körbevezet a virtuális kiállítás terében, sörözgetés közben bejárjuk a szobákat, egyszóval vendégeskedünk. Azaz valami olyasmit teszünk, amit a Homo Phis közösségei már nem tehetnek a social distancing értelmében. Az előszobában nem muszáj lehúzni a cipőt, azonnal elkezdhetjük bebarangolni a Sziklakók szobáit és számolgathatjuk a felhalmozott virtuális vécépapírokat. A virtuális galéria realitásunk lenyomata. Egy otthonos közeg arra, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül a bezártsággal és az izoláció gondolatával. Az Iszlai József komponálta hangzás egyszerre ad a kiállításnak formai keretet és jelzi, hogy mégis egy ismerős lakásban járunk. Az alkotások az albérlet szerves részeivé válnak. Természetesnek hat a nagyszobában komfortzónáját elhagyó koronás rózsaszín mamut, a fürdőszobai őszinteségek lejegyzetelése, az előszobai víruslámpa. Otthonos a tér amiben összefér az együttélés játékszabályait folyamatosan átíró extrovertáltság és a szobanövények mögé simuló introvertáltság. A lakásunk egyszerre lehet kuckó, és egy munkatársaktól nyüzsgő közeg. Megtapasztalhatjuk, hogy a karantén is egy keret, amiben önmagunk értelmezhetjük át a keretbe foglalt ürességen. Vagy csak elengedjük magunkat, hátra dőlve hagyjuk, hogy átjárjon az egyéni értelmezés és a címnélküliség. Most otthonnak nevezzük azt is, amikor dolgozni és tanulni megyünk, és csak a kamera előtt értjük meg: egyre inkább hasonlít a távoktatás és a Tinder. Mert fokozatosan minden lakás multitasking,feladategyesítő, megszokott tárgyainkat újraértelmező kollázsos színtérré válik. És csak reméljük, hogy a kiállítás annak az otthonnak a látképe, ahol nem veszünk majd el a semmiben, és megnyugtat valami, hogy nincs is, semmi is, baj is. Aztán pedig nagyon igyekszünk arra figyelni, hogy a takaró alatt nyújtózzunk, hogy ne szakadjon el a cérna, hogy akkor is vigyázzunk egymásra, ha úgy tűnik, biztonságban vagyunk. Vigyázzunk, ügyeljünk a négy fal között is és a „kór közepén” is. Vigyázzunk, hogy megérthessük a Homo Phis történelmi lehetőségét, az identitásunk változó változatlanságát.

    A Sziklak Galéria Homo Phis kiállítása különleges, leleményes világ. Rávilágít a jelen helyzet válságára, de érezteti ennek számtalan, jótékony lehetőségét is. A látogató nemcsak a Sziklak, de saját otthonának tárgyaihoz is másképp viszonyul az élmény után. Megérti, hogy lehetséges a kint részeinek bentben való megteremtése. Lehetséges jelen lenni ott, ahol nem lehet fizikailag jelen lenni. A Homo Phis lakáskiállítás érzése, akkor is pulzál a látogatóban, ha a saját otthonában, saját kuckójában, saját egyedüllétével és gondolatával van összezárva. És ameddig a bezártság kozmikus ereje az emberre nehezedik, a kint világának hiányát betölti a művészet. A gép lassan elcsendesül, és a Homo Phis újra alkotni kezd.

    Finta Klára Enikő 

    Kiállítók:

    Bartis Bálint, Bányász Anna, Czirják Adorján, Gödri Júlia, Harsány Patrícia, Iszlai Gáspár, Kopacz Hanna, Kovács Kristóf, László Ágnes, Miklós Ádám, Molnár Csongor, Nagy Hunor, Nagy Zoltán, Pszota Dalma, Rác Csenge, Serflek Máté, Szabó Csongor, Szabó Fruzsina, Szabó Hedda, Szentesi Balázs, Szigeti Attila, Szőcs Eszter, Torkos Márk Erik, Török Lilla, Turóczi Áron, Varga Zétény, Vatány Szabolcs, Vándor Rita

    Külön köszönet Iszlai Józsefnek a háttérzenék komponálásáért.
    soundcloud.com/jiszlai
    spotify/iszlai

    A kiállítás itt érhető el:
    HU
    EN