Butuljunk vissza egy-két ezer évet, a gyurcsányisták szintjére?

    Butuljunk vissza egy-két ezer évet, a gyurcsányisták szintjére?

    SHARE

    Gyurcsány Ferenc aláírást gyűjt. Olyan ez, mint egy abszurd-dadaista zeneipari termék: például az apa kocsit hajt, bár a Tudósok opusa halhatatlanná vált, míg Gyurcsány Ferenc és szellemi öröksége nem. Legalábbis reméljük a legjobbakat, főleg mi, keleti végeken élő magyarok.

    Az zenei dadaista-abszurdizmus kiteljesedése után elérte azt a pontot, ahol már önmagát zabálja fel: politikai irányzattá vált, mi több, sikeres politikai irányzattá, mára például egész Magyarországot és az állam közéletét sikeresen maga alá gyűrte.
    Így eshetett meg az a szégyen, hogy a nemzet futóbolondja, Gyurcsány Ferenc, akinek miniszterelnökségét az ateisták élő bizonyítékként kezelik arra nézvést, hogy Isten nem létezik, szóval Fletónk aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy vonják vissza a hatumák (határon túli magyarok rövidített neve, nekem tetszik, úgy hangzik, mint egy rejtélyes indián törzs, vettem is egy mokaszint) szavazati jogát, ugyanis, aki nem él Magyarországon, nem ott adózik, az ne is szavazzon.

    A globalizáció lelkes hívei így építenek falakat. Miközben a másik kezükkel kerítést bontanának, lehetőleg azonnal. Hogy mindez miért is abszurd?

    Ugyan, miért is van még szabadlábon a szemkilövető? A választásokat deklaráltan hazugsággal megnyerő? A devizahitelezés fullasztó hatásaira figyelmet felhívó intésre csak annyit reagáló: „a magyarok meg kell tanulják, hogy nincs ingyen ebéd”?

    Abszurd, mert a nép, az istenadta pór nemhogy egy pofonnal helyretenné, hanem tódul aláírni az újabb őrültséget, nincs is jobb egy verbális lincselésnél, elvégre „mi sem mondjuk meg Romániában ki legyen az elnök hö-hö-hö”.

    Abszurd, mert népszerű, ma is, 2017-ben még mindig remekül lehet uszítani a határon túli magyarok ellen, még mindig működik a jóléti sovinizmus, még mindig kell a vérszag a tömegeknek.

    Mit tegyünk mi, egyszeri és egyszerű erdélyiek? Emeljük le a polcról Kányádit, vagy butuljunk vissza egy-két ezer évet?

    sem inde sem unde
    semerre az utunk
    egy-két ezer évet
    vissza kell butulnunk

    Kritiq.eu – Ghonzó