Gázt a népnek – Összefoglaló az augusztus 10-ei oszlatásról

    Gázt a népnek – Összefoglaló az augusztus 10-ei oszlatásról

    SHARE
    Fotó: Tatár Lehel

    A külföldön élő románok kormányellenes tüntetésén majdnem minden ország zászlajára rá lehetett bukkanni a tömegben. Sok kettős állampolgár volt jelen, az európai és a román média figyelmesen követte az eseményeket. Fáradozásaik nem voltak hiába: üzenetük érkezett. A kivezényelt, felfegyverzett rendőrök gumibotjaival, csendőrök könnygázfelhőivel Bukarest azt üzeni a Victoriei (Győzelem) téren össszegyűlt százezres tömegnek és az egész világnak: itt a PSD az úr.

    Fotóriportunk: Kritiq-képek: 2018 augusztus 10, Bukarest

    Európában egyedülálló megmozdulásra került sor. Külföldön élő  román állampolgárok ezrei jöttek az országba családjaikkal, barátaikkal és ismerőseikkel együtt, hogy a felkészületlen, kleptokrata kormány szorításában fulladozó országot a demokrácia és normalitás irányába tereljék, jelezvén: nem felejtették el szülőhazájukat.

    Nyílt hadüzenet

    Țara care-și calcă oamenii în picioare

    Am fost în Piața Victoriei pe toată durata protestului de ieri și am văzut ceva mai șocant decât lacrimogenele jandarmilor și descinderea violentă a huliganilor din galerii: am văzut furia cetățeanului de rând, căruia i-a ajuns cuțitul la os de atâta frustrare și nu mai vrea să plece din piață nici atunci când e alungat cu gaze și tunuri de apă.Spre miezul nopții, când Piața Victoriei arăta ca un câmp de război, iar jandarmii i-au izolat pe membrii galeriilor în zona bulevardelor Titulescu și Mihalache, protestatarii pașnici au rămas lângă Muzeul Antipa și spre Piața Română, cerând un singur lucru: vrem să rămânem în fața Guvernului și să protestăm. În semn de răspuns, jandarmii au intrat cu scuturile în ei și i-au lovit cu picioarele.(Dacă vreți să susțineți Recorder, o puteți face aici: https://bit.ly/2LGQ2js)

    Posted by Recorder on Saturday, August 11, 2018

    A kormány válasza brutális volt. Pár tucat agresszív huligán vizes palackokkal dobálta a rendőröket, a kordonokat rángatta. Könnyen eltávolíthatóak lettek volna a békés tüntetők közül, de nem ez történt. 11 órakor a csendőrség megkezdte a tér kiürítését (timelapse itt). Megindult a sorfal a tüntetők irányába, könnygázzal, vízágyúval támadtak a tüntetőkre; családokra és idősekre, válogatás nélkül.

    Sűrűsödni kezdett a könnygázfelhő, jobbnak láttuk elindulni. Arról, hogy elhatározásunk megrendíthetetlen maradjon, a “rendfenntartó erők” gondoskodtak. Nem sokkal később világossá vált, hogy a Victoriei (Győzelem) tér kiürítéséről szóló parancsot a csendőrség időben megkapta, (ezt a legtöbb médiaorgánum azóta megerősítette: ProTV, Adevărul, Székelyhon) ugyanis a Pavel Dimitrievici Kiseleff sugárúton – nem túlzás, ha úgy fogalmazunk – terelt tömeg baloldalán a csendőrségi lovasság sorfala állt, jobbján pedig a furgonok mellől fújták a könnygázt, ők már előzőleg elhelyezkedhettek.

    Előjelek

    Nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget annak, hogy a napokban a csendőrség 4-es fokozatú vörös kód jelzést adott ki, – ami azt jelenti, hogy szolgálatban nem lévő állománytagokat is behívnak – nem gondoltuk, hogy a már-már a mindennapok részévé váló PSD-ellenes tüntetést erőszakkal fogják feloszlatni.

    A comisarul.ro egy, a nevét a nyilvánosság előtt nem vállaló, magas rangú csendőrrel készített interjút, amiben az alany elmondta, a történtek a Román Csendőrséget vezető “főnökök” igéreteinek tudhatóak be, akik “inasnak álltak a PSD-hez”. Óriási szerencsének tartja, hogy nem történtek tömegesen súlyos sérülések, halálesetek. Elmondta azt is, hogy a Craiova-i csendőrség háromnegyedét Bukarestbe hozták.

    Csendőrségi magyarázat

    LIVE: Jandarmeria Română, primele explicații după intervenția violentă de la proteste — https://goo.gl/Y3aFcdReacție dură a președintelui Iohannis la adresa jandarmilor — https://goo.gl/SUuRiiDouă pistoale ar fi fost furate de la jandarmi — https://goo.gl/5wQhkR

    Posted by StirileProTV on Saturday, August 11, 2018

    A Román Csendőrség szombat reggel megtartott sajtótájékoztatóján tudatta álláspontját. Kijelentették, törvényesen jártak el, csak önvédelmi céllal alkalmaztak erőszakot. Azt mondták, a huligánok a békés tüntetők közé vegyültek, esetenként a tüntetőket is megtámadva, ezért nehéz volt őket kivonni a tömegből. Állításuk szerint három figyelmeztető fényjelet lőttek ki, ami azt jelenti, hogy erőszakot fognak alkalmazni.

    Mindezeket cáfolják az interneten megjelent videók, amelyeken világosan látszik, hogy az agresszív csoportoktól a békés tüntetők elhatárolódtak. Felmerül az a kérdés is, hogy a 2017-es tüntetések mintájára miért nem lehetett kivonni a huligánokat a békés emberek közül? Akkor ugyanis példaértékű beavatkozás következtében sikerült a csendőröknek az, ami pénteken valahogy mégsem.

    Csak erős idegzetűeknek: Így néz ki az egyik békés tüntető lába, amiután egy gumi srapnel eltalálta.

    A Katonai Ügyészség (Parchetul Militar) kivizsgálást indított a történteket követően a Román Csendőrséggel szemben.

    Klaus Iohannis álláspontja

    Szeretném, ha lenne amit bővebben tárgyalni ennél a fejezetnél. Sajnos nincs. Az államfő elítélte az agresszió minden formáját. Kijelentette, hogy a rendfenntartó erők megnyilvánulásait “aránytalannak” tartja. Kéri az ügy kivizsgálását.

    Az irónia.

    Megrendelt provokáció?

    Egyes lapok arról írnak, hogy a provokátorok akár civil ruhás rendőrök is lehettek. Ezzel már a feltételezések mezejére lépünk, ennek ellenére van egy-két érdekes információ, amit érdemes megemlíteni. Például, hogy egy nyugalmazott csendőr ezt így gondolja(cikk itt).

    Az sem segít az aggodalmak eloszlatásában, hogy lencsevégre kaptak egy egyenruhás és egy maszkos, civilruhás csendőrt beszélni, közvetlenül az összetűzések kialakulása előtt.

    A sérült csendőrnő esete kapcsán történt manipuláció is arra utal: a csendőrség megpróbált okot, majd magyarázatot találni a túlzott erőszak alkalmazására. A csendőrnőt és egy társát kollégái valamiért magukra hagyták, ezt kihasználva a huligánok ütni, rúgni kezdték őket. Más tüntetők (egyikük beszámolója itt) élő pajzsként szolgálva kimentették őket a tömegből. Erről videó is megjelent. Az eredeti hírek szerint a csendörnő gerince megrepedt és egy életre lebénul. Mint később kiderült, erről szó sincs, álllapota nem súlyos.

    Szó esett arról is több helyen, hogy éles lőfegyverekkel ellátott rendőrök voltak a kormány épületén belül, arra az eshetőségre, ha a tüntetők behatolnának. Állítólag az épületet pár hónapja olyan fontos objektumnak nyilvánították, aminek védelme katonai erők használatát is indokolttá teszi.

    Mindent egy lapra

    28 évvel a bányászjárások után nem gondoltuk volna, hogy a csendőrség békés tüntetőket könnygázzal, robbanószerekkel, vízágyúval fog feloszlatni. Miért történt ez mégis? Dragnea mindent feltett egy lapra: maradék emberségét, az országot és a pártot. Számára a diaszpóra az ismeretlen, amit soha nem tudott hatalma alá keríteni, az ismeretlentől pedig félni kell. Kétségbeesetten próbálja markában tartani a hatalmat, ez az egyedüli útja a menekülésre. A tárgyalása napja pedig közeleg.