Ghonzó: lőjük le a dalai lámát! (Kell a zsé, meg a 15...

    Ghonzó: lőjük le a dalai lámát! (Kell a zsé, meg a 15 perc hírnév)

    SHARE
    Önmagát felgyújtó tibeti menekült - így tiltakoznak Kína embertelen politikája ellen buddhisták

    Lőjük le Mahatma Ghandhit – mondta csillogó szemmel az ifjú államtitkár, de az öregek csendre intették: Ghandhi már meghalt, mondták, ám még mindig akadtak ifjak, akik a terembe ülve kétségüknek adtak hangot, majd Vutton-táskájukból előkapták mobiljukat, hogy megnézzék a neten, tényleg meghalt? Hogy lehet, hisz Joci, a vitorlásmester tegnap osztott meg tőle egy idézetet. Ja, várj, az nem is Ghandhi volt, hanem Piszkos Fred – összekevertem.

    És így folyt tovább a tanakodás: Soros már ellenség, mindenki gyűlöli őt az országban, de a számok, a fránya számok még mindig nem mutatnak elég rajongást a kormány iránt, még nincs meg 99% az Iránytű Intézetnél, addig pedig semmi pihenőt nem engedélyez a főnök. Akadt aki Martin Luther King arcával plakátolta volna ki az országot, de idejében lépett fel a wikipédiára, bár ehhez ki kellett játszania a tűzfalat, ugyanis a párt netszolgáltatója blokkolta a hozzáférést az online lexikonokhoz. Liberális tudás nem tudás, mondták, és rémlett az ifjúnak, hogy ő is megszavazta akkoriban. Aztán a terem egyik sarkából felhangzott a mentő ötlet: lőjük le a dalai lámát! Óriási üdvrivalgás, van újabb nemzeti ellenség, ráadásul a kínai kormány ezért jól fizet, lesz belőle vasútvonal a szerbekhez, és zsebpénz az adriai nyaraláshoz, mehetünk haza. Így esett, hogy amikor a dalai láma Budapestre érkezvén megállt lángost venni a szokott helyén, akkor az ismeretlen tettes több késszúrással megölte őt. A világ egyik vallási vezetője annak köszönhette halálát, hogy nem volt résen, érkeztekor nem zárták le a teljes belvárost, plusz Nagykanizsát, szerencsére az OTP aznap késő estig nyitva volt, így SzínCsáóPing-pong elnök utalása még délután befutott. Mint a belgrádi gyors.

    Bár a fentiek a gonosz és elvetemült képzeletem által született gondolatok, azért egyezzünk meg, fölöttébb idegesítő, hogy akárhányszor jön Magyarországra a kommunista Kína valamely vezetője, akkor olyan mélyen hajolunk le a szappanért, hogy ánuszunk illata Lhászában is szmogriadót eredményez.

    Budapesten ma tartják a kelet-közép európai államférfiak és a Kína közötti gazdasági jellegű csúcstalálkozót, aminek a hivatalos megnevezésébe is beleköthetünk, elvégre alig létezik már mifelénk Közép-Európa, lassan Kelet sem, mindannyian a balkáni fanarióta politikusok által megrajzolt társadalom minimálbéresei vagyunk, max. csak más nyelven nyeljük a szart.

    Szóval jött Kína miniszterelnöke Budapestre, és a kormány eposzi magasságokba emelte a nemzetközi seggnyalást. Budapest forgalma teljesen becsődölt, mivel az egész Belvárost no-go zónává alakították, rendőrök lepték el a hivatalos konvoj útvonalát, aznap egy csokit sem loptak a közértekből – bár csak mindennap jönne az a sárga politikus, sóhajtott fel Mari néni a nyócból.

    A jelenlegi kormány tagja, az erdélyi magyar cigányok feletti értékítéletben jártas Balog Zoltán emberminiszter még 2008-ban tibeti zászlót lengetett, és a Fidesz akkoriban Gyurcsányt szólította fel, hogy a kínai vezetők előtt tegye szóvá az aggasztó tibeti helyzetet. Aztán lőn 2011, a kétharmad másodéve, és az akkori kínai kormányfő-helyettes hazánkba látogatott. A Tibet mellett kiálló magyarok vélemény-, valamint gyülekezési joghoz fűződő szabadságát lábbal tiporta az ilyesmikben már a Gyurcsány-rezsim alatt megedződött magyar rendőrség, hogy aztán a bíróságon dőljön el, tényleg túllépték hatáskörüket a kékek (milyen meglepetés!) és fizetniük kell a meghurcoltaknak.

    Önmagát lángra lobbantó tibeti szerzetes (kép forrása: Asian News)

    De Magyarország és annak (kar)hatalma semmit sem tanult, és semmit sem felejtett: 2017-ben a keresztényi szeretet ünnepe előtt alig egy hónappal ismét lábbal tiporják az elemi emberi jogokat, ami külön szomorú, hogy mindezt egy vérben derékig – ha épp nem nyakig – úszó kommunista diktatúra, és az általuk remélt anyagiak érdekében tesszük/teszik. Az alábbi videón egy szem középkorú úr próbál meg a villámgyorsan közlekedő kínai konvoj útvonalán egy tibeti zászlót lengetni. A kínai hivatalosságokat valószínűleg nem érdekelte volna különösebben, márha egyáltalán észreveszik, de a magyar rendőrség végre ismét 2006-ban érezhette magát, mert ismét egy vérgőzös kommunistát védhetett, így aztán falhoz szorítják az urat, kezéből kicsavarják a zászlót, majd a jelenetet kamerázót is felszólítja egy rendőr, hogy „kapcsolja ki a kamerát legyen szíves”. Li Ko-csiang lájkolja ezt!

    A rendőrség pedig igazán közlékeny volt, arra sajtótól érkező kérdésre, hogy miért is kellett Hendrey urat, a Tibetet Segítő Társaság elnökét a falhoz nyomni, annyit közöltek, hogy ők ugyan nem, csak rutinszerűen igazoltattak. Az, persze. A nyelvükre ragadt ánuszrózsa-illat pedig Pekingig érződik, különösen úgy, hogy a kommunista Kína zászlójával ünneplőket egyáltalán nem zavarta meg a rendőrség, ők akár 1984-ben is érezhették magukat, egy békebeli május elsején, csak ma szarabb volt az idő.

    Amit szabad egy kínainak Budapesten, az tilos egy Tibet-párti magyarnak (Kép forrása: MTI/444)

    Szóval, megadtuk a módját ennek a vendéglátásnak: lobogtak a kínai zászlók a konvoj útvonalán, a fél város lezárva (több ezer ember nem ért el munkába, de sebaj), és ismét megmutattuk a köcsög tibetieskedőknek, hogy ez itt nem Soros György országa. Mindez pedig pont három percet (sem) ért a kínai állami tévé híreiben.

    Már csak összegről kell megegyezni, és legközelebb még le is lőjük a dalai lámát.

    Kell az a 15 perc hírnév!

    Ghonzó

    (Kritiq.eu)