Requiem egy népszavazásért…

    Requiem egy népszavazásért…

    SHARE

    A katalánok döntöttek. Azaz mégsem döntöttek, vagyis döntöttek, de alkotmányellenesen. Elég komoly vita alakult ki az október 1-jén megtörtént (a spanyol miniszterelnök szerint meg sem történt) népszavazásról, ahol a katalánok arra kellett választ adjanak, hogy szeretnének-e elszakadni a spanyol ,,birodalomtól”, vagy annak része kívánnak maradni. 

    Kényes és veszélyes lépésre szánta el magát a katalán autonóm tartomány, hiszen a skótokhoz hasonlóan bele lehet futni egy jó nagy pofonba, amelyet aztán évtizedek múltán hever ki a függetlenségi törekvés, vagy pedig soha.

    Tágabb értelemben vett hazánk fiainak egy része reménykedve, cinkos kacsintásokkal figyelte az eseményeket, hiszen nemzetünk részei is hasonló cipőben járnak, és egy pozitív katalán végkifejlet katalizátort adhat a székely önrendelkezési törekvéseknek. A merészebbek meg Erdély önálló országként való működését sem tartják lehetetlen küldetésnek. De térjünk vissza Katalóniához. Büszke lakosai évszázadokon keresztül dacoltak spanyol, francia és mór térhódításokkal, végül 1714-ben kebelezte be végérvényesen a Spanyol Királyság. Franco tábornok rezsimje után újra működhetett katalán kormány Barcelonában, 2014-ben a nemzeti konzultáción (honnan ilyen ismerős ez a kifejezés?) a részvevők a függetlenség mellett tették le voksaikat. Az út és a cél világos, már csak gyakorlatba kellett ültetni, vagyis népszavazást kezdeményeztek 2017. október 1-jére. Na, és akkor itt álljunk meg.

    Valaki, bárki, aki mélyen a lelkébe nézett, el tudta képzelni akár egy pillanatig is, hogy a mindenkori spanyol kormány ezt ölbe tett kézzel fogja hagyni? Vagyis, hogy egyik napról a másikra vigyenek 32 000 km2-t, infrastruktúrástól, kutyástól és macskástól? Nem, erre csak a valamikori Magyar Királyság volt képes, meg az őt akkor éppen körülölelő politikai mocsár. Minden ország, akinek valamilyen kisebbségi,,problémái” vannak arra törekedik, hogy elnyomjon mindenféle önrendelkezési törekvést, csírájában ivartalanítson minden mozgalmat ami erre törekedik. Pontosan így van ez szűkebb hazánkban is. Pablo Escobar elhíresült mondása, vagyis a ,,plata o plomo” (ezüst vagy ólom) áttételesen működik nálunk. Lehet választani. Vagy együttműködik egy szervezet és marad egy jól behatárolt, előre lefektetett szabályokkal felállított játszótéren, vagy tesznek róla, hogy még esélye se legyen tömegbázist, támogatottságot kiépíteni. De ez nem így volt Katalóniában, ahol elmentek a falig. Azt azért jegyezzük meg, hogy ez a vidék, a maga 7,5 millió lakósával, földrajzi elhelyezkedésével és gazdagságával nem éppen székelyföldi esélyekkel indult egy ilyen cél megvalósításáért. Magyarán megfogalmazva, kár mindenfajta párhuzamot vonni a két térség között. Nem egy ligában játszanak, és ennek ellenére is nehéz volt a lakosságot a függetlenség pártjára állítani.

    A spanyol kormány kezdeményezhetett volna párbeszédet, vitafórumot, húzhatta, nyúzhatta volna az időt, ennek ellenére a legrosszabb, és egyben a legjobb módszert választotta. Alkotmányellenesnek minősítette a népszavazást.(Nem ismerem a spanyol alkotmányt, de valószínűleg hasonlíthat Románia alkotmányának első cikkelyére). És ezen a ponton meg is oldotta, ha időlegesen is a katalán problémát, bekergetve őket egy egyirányú utcába, amelynek végén két választási lehetőség van. Az első, hogy kihátrálnak a népszavazásból vállalva a politikai következményeket, a függetlenségi erők szétforgácsolódását. A második változat, hogy vállalva a népszavazást, szembemegy a spanyol alkotmánnyal, és lesz ami lesz…És lett, ami lett. Első körben megbénította az informatikai rendszert, ami a referendumon lett volna használatos, második körben szavazólapokat koboztak el, feloszlatták a központi választási bizottságot, majd, mikor a katalánok ettől sem tértek jobb belátásra, a választás napján, 2006 Budapestjét idéző rendőrattakot hajtott végre, azaz gumilövedék, botozás, könnygáz, letartóztatások.

    Nehéz mérkőzés volt, de a spanyol kormány állta a sarat. Bejött a számítása. A rendőrterrort csak egy szűkebb közvélemény, javarészt valamilyen kisebbséghez tartozó személyek, és néhány politikai tőkére éhes ellenzéki politikus ítélte el szavazatszerzés céljából. A ,,nagyvilág” csöndben maradt, vagy a spanyolok mellé állt. Az habot a tortára Magyarország miniszterelnöke tette fel, aki nemes egyszerűséggel csak annyit nyilatkozott: ,, A katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában”. Csak félve merem kimondani, hogy mikor lesz pl. a székely önrendelkezési törekvés ,,román belügy”?, de ez most nem lényeges. Mondjuk ki tisztán és érthetően. Katalóniát cserbenhagyta mindenki, akinek szava van a világ sorsának alakulásában és nem csak, ahogyan minket is cserbenhagytak 1956-ban, úgy őket is kiszolgáltatták az uralkodó hatalomnak, aki már kilátásba is helyezte a szankciókat.

    Ami még súlyosabb, hogy az spanyol alkotmány ellenében megtartott népszavazás egy időre jegelni fogja egész Európa területén az önrendelkezési ügyek előre haladását, mert valljuk be: lehetünk bátrak, mint William Wallace és a maroknyi skót hazafi, de eredményt és tartósságot, csakis nemzetközi elismeréssel és az aktuális törvények ösvényének mezsgyéjén érhetünk el. A gyászmise végén, most a szabadság hosszabb pihenőre vonul mindenkori sírjába, amit mások ástak/ásnak/fognak ásni neki.

    Kakassy Szilárd

    Kritiq.eu