A román kormánypárt támogatja a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum újraalapítását

    A román kormánypárt támogatja a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum újraalapítását

    SHARE

    Liviu Dragnea, a bukaresti kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke megerősítette kedden, hogy pártja támogatja a helyi hatóságok által felszámolt magyar tannyelvű marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítását. 

    A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus újságírók kérésére számolt be arról, miről tárgyalt Szijjártó Péterrel, akit hétfőn házelnöki irodájában fogadott.

    Dragnea beszámolója szerint megígérte a magyar külügyminiszternek, hogy a kormánytöbbség megszavazza a szenátusban, majd kihirdetésre küldi az államfőnek a marosvásárhelyi iskola újraalapításáról szóló, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által előterjesztett törvénytervezetet.

    A marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetének rendezéséhez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően, tavaly szeptemberben ígért politikai támogatást Liviu Dragnea PSD-elnök.

    A jogszabályt tavaly december végén a képviselőház már elfogadta.

    A román házelnök azt mondta: „nagyon jó megbeszélést folytatott” Szijjártó Péterrel, Románia és Magyarország számára egyaránt fontos témákról. Ezek közé sorolta a Budapest és Bukarest között megépítendő gyorsvasutat, azt, hogy Románia rövid időn belül megkezdheti a gázexportot Magyarország felé.

    Elmondta, hogy a Gozsdu-örökség ügyét is felvetette, kifejezve meggyőződését: van annyi bölcsesség a felekben, hogy erről egy komoly és szenvedélyektől mentes párbeszédet nyissanak, a magyar diplomácia vezetője pedig szerinte nem utasította el a gondolatot.

    A magyar külügyminiszterrel folytatott megbeszéléséről szóló rövid beszámolója után egy újságírói kérdésre válaszolva Liviu Dragnea jelezte: pártja nem támogatja azt az RMDSZ-es tervezetet, amely március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánítaná a romániai magyarság számára. Az erről szóló törvénykezdeményezést tavaly novemberben a bukaresti szenátus leszavazta, a képviselőház pedig még nem tűzte napirendre.

    MTI