A semmiből jött sorozat elképesztő sikert arat

    A semmiből jött sorozat elképesztő sikert arat

    SHARE

    Március 31-én debütált a Netflix saját készítményű sorozata, a 13 Reasons Why, mely egy 17 éves lány tragikus öngyilkosságáról szól. A sorozatot össze lehetne foglalni az előbb leírt egyetlen mondattal, ám nem szabad, mert ennél sokkal többről van szó. Láttunk már rengeteg  hasonló témára épülő filmet amelyben a rendezők többé kevésbé kifejtették a tettek szörnyűségét, ám a 13 Reasons Why sikere a következőben rejlik: többet akar, mint hogy sajnálkozzunk és könnyeket hullajtva majszoljuk a pattogatott kukoricát az epizódok nézése közben. Felelősségre von, már-már provokál, és kegyetlenül őszintén beszél, mindezt úgy, hogy az elsődleges célközönség körében (a tizenéves generáció) sikerfilmnek számít. 

    A Netflix sikersztorija visszanyúlik egészen 2013-ig, amikor megjelent a House of Cards (Kártyavár) című sorozat, az Oscar-díjas Kevin Spacey-val és Robin Wright-tal a főszerepben. A sorozat már az első évadjától kezdődően is az előfizetők egyik kedvencének számított, ez pedig segített abban, hogy a Netflix rátaláljon arra, amiben ma már különösen jó: a sorozatok gyártásában. Így született meg a női börtönökről szóló, a Kártyavárnál is népszerűbb Orange Is The New Black, a kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar életét bemutató Narcos, a Marvel szuperhősőkről szóló 4 különálló sorozat és még lehetne sorolni, egészen addig, amíg eljutunk 2017 márciusához, amikor is a közönség szembesülhetett Brian Yorkey rendező adaptációjál. Igen, adaptáció, a 13 Reasons Why története már egyszer megrengette a világ egyik felét, még 2007-ben, amikor Jay Asher amerikai író regénye kikerült a könyvesboltok polcaira. Sikersztori volt Kaliforniában, de ott is maradt, az európai piacra nem sikerült betörnie. Érthető tehát, hogy a rendező és stábja szerint Hannah Baker tragédiáját bemutató történet többet érdemel mint, hogy egy “egyregényes író” nevét felírja a nagyok közé.

    Egy 17 éves lány öngyilkossága, meg egyáltalán az öngyilkosság olyan téma, amelyet nem lehet konfliktusmentesen megközelíteni. Az eset megítélése kapcsán két sztereotipizált ellentétes táborról beszélhetünk, ugyebár az egyik oldalon azok állnak, akik az egyházi nézetekkel azonosulnak, a tíz parancsolatra hivatkozva (6. “ne gyilkolj!”) elítélik az öngyilkosságot – érdekesség, hogy bizonyos keresztyén egyházak nem biztosítanak temetkezési helyet azon gyülekezeti tagoknak, akik szerintük ily szégyenletes módon távoznak. A másik oldal képviselői pedig azt vallják, hogy az ember szabadnak született, tehát szabadon ítélkezhet saját élete fölött. Lehet ezt értelmezni úgy is, mint a jobboldal és a baloldal örökös harca vagy akár a radikális-liberális konfliktusa, ez már évezredek óta így működik, de ez nem is annyira fontos, mert a 13 Reasons Why azt boncolgatja, hogy

    tehet-e egy csapat tizenéves gyerek arról, hogy egy barátjuk öngyilkos lett?

    Előfordulhat-e, hogy egy baráti kapcsolat elhidegülése, vagy egy kompromittáló fénykép feltöltése az osztály közös Facebook csoportjára olyan indulatokat vált ki egy tiniből, hogy az öngyilkosságot látja az egyetlen lehetséges útnak? De van ennél fontosabb morális kérdés:

    Mi mindent Mulasztottak el, ami barátjuk életébe került?

    Lehet ez akár egy mosoly, egy délutáni kávé, vagy csak egy sima “szia, hogy vagy?” is. Első nekifutásnak túlzottnak tűnhet, meg amúgy sem szokás így kérdőre vonni bárkit is. Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a már megtett dolgok helyénvalóságát vonjuk kérdőre, azért felelünk mások előtt, amit megtettünk. De ez a sorozat nem éri be ennyivel. A gyerekek érthető módon mossák kezüket, hiszen szerintük ők csak tették a dolgukat, más lány nem így reagált volna, amúgy is túldramatizált mindent ez a bizonyos Hannah Baker. Meg nem utolsó sorban, rettenetesen félnek. Félnek az igazságtól, és félnek a következményektől, így hazugságok sokasága mögé bújnak, ami semmi mást nem hoz, mint még több bajt a fejükre. Kissé távolinak tűnik számunkra az amerikai embertípus, mégis, a gyerekek kifogásai nagyon is emberiek: van aki az egyetemi éveit félti, van aki szülei haragjától retteg, és olyan is van, akinek kellemetlenné vált vállalnia azt, hogy a lány elutasította őt az első randin. Ilyen, és ehhez hasonló dolgok miatt kiközösítettek egy újonc lányt. De semmi sem menti fel őket tetteik súlya alól.

     

    Sok pozitív tulajdonságát ki tudnám emelni a sorozatnak, de az egyik legfontosabb mégis csak az, hogy tudja, hogy kikhez akar szólni. Ahhoz a tizenéves generációhoz, akik mobillal a kezükben ebédelnek, és osztálytársuk temetése után #sosemfeledünk felirattal képet osztanak meg Instagramon, és nagyon könnyen félrevezethetők (Hannah halála napján hangfelvételeket készített amiket majd elpostázott az egykori barátainak, kazettára rögzítve. Hogy hipster vagányságból ragaszkodtak a kazettákhoz vagy az inkompatibilitás metaforájaként lett kiválasztva a divatját múlt hangkazetta, szinte lényegtelen, mert fikarcnyit sem ront az alkotáson). Felnőtt szemmel is tekintve rendkívül tanulságos és a maga szörnyűségében élvezetes sorozat, ám a tiniknél fog olyan generációs sorozattá válni, mint egykor a Skins,  ha csak nem rontják el a producerek, és nem készítenek újabb évadokat megannyi résszel, ahogy tették egykor a Prison Break-kel. De erre kevés esélyt látok, ugyanis a 13. rész után következik egy fél órás filmecske amely a “Beyond the reasons” címet viseli, és így válik teljessé a történet. A ráadás részben a fontosabb karaktereket alakító színészek beszélnek arról, hogy melyik jelenetet volt a legnehezebb elkészíteni, valamint pszichológusok és a rendező is megszólal. Ez azért fontos, mert így nem csak egy fajta művészi megközelítéssel beszélnek az öngyilkosságról, ahogy tették közel 13 órányi elkészült filmanyaggal, hanem közvetlenül, tabuk nélkül. Amolyan teaházas hangulatban, és erre rohadt nagy szükség van, mert feketén fehéren ki van mondva, hogy az öngyilkosság nem egy választható opció. Nincs abban semmi szégyellni való, ha valakinek segítségre van szüksége, ha úgy érzi, hogy beszélnie kell valakivel. Erre létre is hoztak egy segédoldalt, a 13reasonswhy.info -t, ahol egyelőre sajnos nem lehet sem Románia, sem Magyarország területéről vészhelyzetet jelenteni, de reményeim szerint idővel bővül a választható országok listája.

     

    MV5BMTY3MzMwNzcwOF5BMl5BanBnXkFtZTgwMjM2MTM2MTI@._V1_SY1000_CR0,0,674,1000_AL_