Vérfürdőt rendezett egy páciens egy romániai neuropszichiátriai kórházban

    Vérfürdőt rendezett egy páciens egy romániai neuropszichiátriai kórházban

    SHARE

    Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint az alkoholelvonási tünetekkel csütörtök óta beutalt 38 éves férfi először saját kórtermében, majd a szomszédos kórteremben egy infúziós állvánnyal támadt rá az ott fekvő betegekre: közülük hármat a helyszínen megölt, egy negyedik pedig a sürgősségi kórházban halt bele koponyasérülésébe. A kilenc sebesültet koponya- és agyi sérülésekkel szállították a sürgősségire, ketten közülük kómában vannak.

        A támadó megpróbált elmenekülni, a kapunál azonban megállították a rendőrök,

    akik történetesen éppen akkor érkeztek egy másik beteggel az egészségügyi intézménybe. Beszámolójuk szerint a férfinél – aki akkor már az ápolók elől menekült – még mindig ott volt az infúziós állvány és közelharcot folytattak vele, amíg sikerült ártalmatlanná tenniük.

    A pszichiátriai kórház igazgatója, Viorica Mihalascu az Antena 3 televíziónak nyilatkozva azt mondta, az agresszív férfi a normál felügyeleti rendszerű kórterembe volt beutalva, nem voltak olyan tünetei, amelyek előrevetítették volna a bekövetkezett akut pszichotikus rohamot. Elmondása szerint az eset hajnali fél négykor, egyetlen perc alatt történt, olyan gyorsan, hogy a kórház személyzete nem tudott közbelépni.

    A támadót őrizetbe vették. Az ügyben a Buzau megyei törvényszék ügyészsége indított bűnvádi eljárást.

    MTI